Pórul járt a migránsokkal egy segítőjük, túszul ejtették San Benedettóban


Nehéz és veszélyes szakma a migránsok pátyolgatása. A napokban egy kis olasz településen tiltakoztak a menedékkérők az elmaradt zsebpénzük miatt. Ennek keretében a befogadó központ egyik munkatársát túszul is ejtettek a követelésük fejében. Bezárták a szálláshelyük egyik helyiségébe. A katonai rendőrök szabadították őt ki végül.

Április 13-án pénteken reggel a néhány száz fő lakosú San Benedetto kis olasz hegyi településen tüntettek a menedékkérők, mivel már jó két hónapja nem kapták meg a napi járandóságuk. Az olasz törvények szerint napi 2.50 euró jár nekik a teljes ellátáson túl, ezt azonban gyakran késve kapják meg az ellátásukról gondoskodó jórészt baloldali szervezetektől. Így tett a közép-olaszországi Forli környékén több befogadó központot is működtető Acquacheta Szövetkezet is a szóban forgó afrikai “klienseivel”.

A menedékkérők azonban nem hagyták ezt annyiban, és mintegy tucatnyian az utcára vonultak tiltakozásul, “szükségünk van a fizetségünkre” táblákkal. A szövetkezet vezetője végül megígérte nekik, hogy egy-két napon belül odaadja nekik a január véget óta elmaradt “napidíjuk”, amint megkapja az esedékes átutalást. Összesen 26 migránsról van szó, annyian laknak a san benedettói szálláshelyükön.

Két huszonéves nigériai migráns azonban külön akciót is folytatott állítólag a többiek tudta nélkül, és a befogadó központ vezetőjét bezárták egy szobába. A nőnél azonban volt telefon, így értesíteni tudta a hatóságokat, és hamarosan kiszabadították őt a fogságból a kiérkező katonai rendőrök. Az őt túszul ejtő migránsok ellen pedig eljárás folyik személyes szabadság megsértése miatt, aminek következtében akár még a menedékkérő státuszukat is elveszíthetik.

Ez gyakorlatilag annyit jelent Olaszországban, hogy minden további ellátás és zsebpénz nélkül egyszerűen csak kidobják őket az utcára a teljes illegalitásba. Majd ezek után vagy ott maradnak a kis hegyi településen “csövezni”, vagy elmennek egy másik nagyobb olasz városba hajléktalankodni.

San Benedetto, ami magyarul Szent Benedeket jelent, egyébként egy kora középkori bencés apátságról kapta a nevét. Már a 10. századtól megjelentek ott remeték, és maga a híres olasz költő Dante is élt ott egy ideig. Ma is kedvelt kirándulóhely a környék, elsősorban az Acquacheta nevű vízesés miatt, amelyet maga Dante is megénekelt hatalmas verses “eposzában”, az Isteni Színjátékban.

Ki tudja, hogy ha ma feltámadna az olasz költő legenda, mit is szólna ahhoz, hogy a számára oly kedves helyen manapság mi is történik.

Források:

https://voxnews.info/2018/04/13/profughi-sequestrano-volontaria-poi-il-salvataggio/

https://voxnews.info/2018/04/13/forli-profughi-protestano-due-mesi-senza-stipendio/

http://www.affaritaliani.it/cronache/forli-non-arriva-la-diaria-migranti-chiudono-operatrice-in-una-stanza-535108.html

http://www.turismoforlivese.it/servizi/menu/dinamica.aspx?ID=6000#

https://it.wikipedia.org/wiki/Acquacheta

https://multikultifigyelo.blogstar.hu/./pages/multikultifigyelo/contents/blog/51284/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?