A Liga választói egy jó része ellenzi a közös kormányzást az 5 Csillag Mozgalommal


A napokban a jobboldali Liga vezetői a valójában igen rejtélyes és meghatározhatatlan politikai identitású 5 Csillag Mozgalommal tárgyal közös olaszországi kormányalakításról. Az öt csillagosok pártja valamiféle mélyreható paradigmaváltást akar, de az általuk vezetett nagy városok Róma és Torino nem túl sok jót mutatnak fel. Így joggal igen megosztottak a Liga választói a párt ezen lépését illetően, aminek Matteo Salvini facebook oldalán is hangot adtak.

A különbözői választói hozzászólások a Liga és az 5 Csillag Mozgalom új keletű politikai szövetkezéséhez Salvini közösségi oldalán igazából jól tükrözik a közös kormányzás melletti érveket és ellenérveket. A kommentek íróinak kb. 30-40 % ellenzi azt, míg 60-70 százalék mellette áll. Íme egy válogatás belőlük:

“Jobb inkább visszatérni az urnákhoz. Láttátok, hogy mire is képesek az 5 csillagosok, hamisak és képmutatók. Ha a Liga a végét akarja, nyisson csak az öt csillagosok felé, de meg fogjátok bánni.”

A képen: Matteo Salvini facebookos borítóképe “az olaszok az elsők” felirattal

Annyiban valóban igaza van a fenti hozzászólónak, hogy az öt csillagosok lazán mondanak egyik napon egy dolgot, a másik napon pedig az ellenkezőjét, de igazából még egy közlésen belül is képesek azt megtenni. Így elég nehéz lesz majd velük együtt kormányozni a Liga politikusainak, ha létrejön egyáltalán a közös kormány, ami ezért most inkább biztosnak tűnik, mint nem biztosnak. De soha nem lehet tudni. A következő szavak azonban arra világítanak rá, hogy talán még ez fura politikai “házasság” is jobb lehet talán, mint egy Sergio Mattarella, a köztársasági elnök által kinevezett szakértői kormány:

“Mattarella egy szakértői kormányt akart, már készen állt a nevekkel is, és Salvini ezt akarta elkerülni szerintem. Először hagyjuk csak dolgozni, és utána ítéljünk!”

“Ok, Matteo, nagy felelősséget vállaltál fel csak azért, hogy elhárítsd a szakértői kormány rémálmát. Ezért csak tiszteletem tudom kifejezni feléd. De kérlek, ne hagyj el minket, és ha az 5 csillagosok ragaszkodnak az abszurd javaslataikhoz, biztos vagyok benne, hogy tudni fogod, mi a helyes tett.”

Van olyan is, aki nagyon csúfos véget jósol a Ligának, és egyenesen Casaleggio szektájának nevezi az öt csillagosokat. A “Casaleggio és társai” valójában egy egyszemélyes Kft., amelynek elszámolással tartoznak az 5 Csillag Mozgalom parlamenti képviselői, és egyébként is jórészt digitális úton azon keresztül irányítják a politikusait. Egy volt alkalmazotta szerint ez a cég tavaly tavasszal nagy pénzeket kapott a Soros-féle Nyitott Társadalomtól Alapítványtól azért, hogy jó színben tüntessék fel az olasz választási kampányban a migrációt. Casaleggio ezt tagadta, de azt öt csillagosok új migrációs politikája azt mindenben megerősíti. De ezen kívül is több jel is azt mutatja, hogy az öt Csillag Mozgalom már egyáltalán nem elitellenes az utóbbi időben, és csupán annyiban rendszerellenes, amennyire a globális elit az. Így szól maga a hozzászólás Matteo Salvini felé:

“Csatlakoztál a Casaleggio & társai szektához. Vagy lehet, hogy mindig is annak a tagja voltál. Gratulálok a jövődhöz és a Liga jövőjéhez, amely vissza fog térni a 3-4 %-ra.”

Egy következő hozzászóló azonban bízik benne, hogy ez lekerülhető:

“Reménykedjünk benne, hogy jó lesz… nem szeretném azt, hogy az öt csillagosok lábtörlőjeként végezd… nem is tudom, hogy mennyit is tudsz majd a programodból ily módon megvalósítani… de bízom benned…”

Egy újabb mélyen szkeptikus komment azonban így szól:

“Szégyenletes. Az öt csillaggal a szövetkezés ellentétes a ligás gondolkodással, a Ligával most ezek a szabadkőműves beütésű rossz emberek, posztkommunisták és ‘68-asok pártja! Ez szégyen, és nekem elegem lett. Undorító, amit tettetek. Nem is akarok többé tudni rólatok. Torinóban május 17-én Appendino részt fog venni a leszbifóbia, homofóbia, transzfóbia, bifóbia elleni napon. Ez az öt csillagosok igazi arca: a szexuális forradalom. És ti eláruljátok a szavazóitokat ilyen emberekkel szövetkezve? Komolyan jobbnak gondoltalak benneteket. Mély csalódás ez nekem. Ti is most éppen felfeditek a rejtett arcotokat. Viszlát!”

Chiara Appendino, Torino 5 csillagos polgármestere, és a genderelmélet olyan mértékű híve, hogy néhány hete elsőként Olaszországban a hatályos törvények ellenére hozzájárult egy kisfiú anyakönyvezéséhez szülőként két anyával. Így nem csoda, hogy van olyan is, aki egyenes árulónak nevezi Matteo Salvinit:

“Elárultad a jobbközepet, és én sajnos rád szavaztam! Már előtte is megmondhattad volna, hogy majd az öt csillagosokkal szövetkezel…”

Egy másik hozzászóló azonban így dicséri Salvinit a döntéséért:

“Nagyszerű Matteo, ne hallgass azokra, akik kritizálnak téged.. ez volt az egyetlen, amit tehettél. Jó munkát!”

Sajnos azt hiszem ebben az utolsó kommentben az igazság. Egyszerűen maga az olasz választás eredménye lett katasztrofális azzal, hogy nem támogatták kellő számban az olaszok a jobboldali koalíciót egy áttörő fordulathoz. Így csak valami felemás megoldás tud létrejönni mindenképpen.

De egy szakértői kormány talán még a leköszönő baloldali kormánynál is rosszabb lenne pl. a migráció szempontjából, mivel ők legalább nagy mértékben visszaszorították azt. Különösen Marco Minniti hatalmas munkát végzett a líbiaikkal, ami egy új belügyminiszterrel, akinek nem számít az olasz városok biztonsága, teljesen dugába dőlhet. Továbbá az ő személye egyben egyik fő biztosítéka is az együttműködésnek pl. a líbiai törzsekkel, így mindenképpen nehéz dolga lesz annak, aki átveszi a helyét.

Az öt csillagosok és a Liga azonban valóban annyira egymásnak homlokegyenest ellenkező nézeteket vall sok tekintetben, hogy igen nehéz lesz azokat egy kormányon belül összhangba hozni. Habár az öt csillagosok jobboldali és centrista szárnya elősegítheti a Liga eszméinek a felülkerekedését a kormányzásban, de az meg az 5 Csillag Mozgalomban okozhat mély töréseket.

Az igazság az, hogy maga az olasz társadalom mélyen megosztott, és az tükröződik a jelenlegi kormányalakítási nehézségekben is. De reménykedjünk benne, hogy sikerül valami minimális egységbe rendeződniük, bár ez igen kétséges. De Salvini egy nagyon karizmatikus politikus, és talán sikerül neki. De mindenképpen nehéz lesz neki megvalósítani az “elsők az olaszok” küldetését, mivel nagyon sok Olaszországban a ‘68-as elhajlott. Bár maga Salvini személyiségét sem lehet megérteni ‘68 nélkül, de ő végül a mozgalom pozitív oldalait képviseli.

Bár hazánkban ma divat a ‘68-as “lázadást” csak negatívan beállítani, de abból sok jó dolog is született, amit mi itt alig-alig tudunk felfogni, annyira tőlünk távol zajlottak le az események. Az széttört nagyon merev kereteket is, és valójában a mai jobboldali olasz politika is mélyen át van hatva annak a pozitív vonulatától. Ilyen pl. az univerzális szeretet és békesség eszméje, ami persze nem jelenti azt, hogy mindenkinek Európába kell költöznie annak nevében, hanem éppen a haza és a nemzet szeretetét emeli egy még magasabb szintre. És így tovább.

Források:

http://www.ilgiornale.it/news/politica/rabbia-delle-due-basi-contro-matteo-e-luigi-non-vi-votiamo-1525098.html

https://www.facebook.com/salviniofficial/

http://www.ilgiornale.it/news/politica/quei-legami-casaleggio-e-soros-che-i-grillini-bollano-fake-1501992.html

http://www.liberoquotidiano.it/news/politica/12430506/m5s-convegno-uomo-george-soros-alta-finanza-antonio-foglia.html

http://www.ilgiornale.it/news/politica/appendino-registra-figlio-due-mamme-1518666.html

https://multikultifigyelo.blogstar.hu/./pages/multikultifigyelo/contents/blog/52480/pics/lead_800x600.jpg
5 Csillag Mozgalom,ellenzés,közös kormányzás,Liga,választók
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?