Filantrópia: Afrikában jó munkája volt, Olaszországban meg az utcán él koldulva

A hazug migrációs propaganda nagyon sok Afrikában viruló fiatal életet tör meg Európában még jobb életet ígérve nekik. Erről azonban valami miatt csak nagyon kevés szó esik. Matteo Salvini azonban a mai napon megosztott a facebook oldalán egy blogbejegyzést, amely egy ghánai migráns tragikus sorsát mutatja, aki bedőlt a hazájában elterjedt hamis információknak azt illetően, hogy milyen szuper élet is vár rá itt. Most az utcán él Olaszországban, és három barátját vesztette el az út során.

Az emberi jogok sorosista bajnokai, a ballibek és nyugaton az ún. kommunista katolikusok és keresztények folyton azt sulykolják, hogy szegény éhező, ínségben élő, illetve háborúk és terror elől menekülő emberek jönnek el Afrikából Európába, akiknek jézusi kötelesség segíteni. Ezt a felszínes és hazug propagandát megkaparva egy kicsit azonban máris kiderül, hogy a nagy baloldali “szolidaritás” valójában fiatal afrikaiak tömegeit dönti sanyarú sorba a nyugat-európai országokban.

A fenti propaganda lebuktatásához nincs is szükség igazán nagy kutatómunkára, elég csak az olasz belügyminisztérium havonta többször is frissített migrációs adatait szemügyre venni. Ebből kiderül, hogy ténylegesen háborús övezetből alig-alig érkeznek migránsok, és valahogy valami “furcsa” oknál fogva jórészt huszonéves életerős fiatalemberek “menekülnek el” a hazájukból.

A képen: olasz városban egy híd alatt az utcán élő migránsok

Olaszországban két évig aztán befogadó központokban tartják őket, olasz nyelvet és valami szakmát tanítanak nekik. Majd ez idő leteltével vagy találnak maguknak munkát, vagy egyszerűen csak azt utcán végzik. Ez utóbbi sorsra jutott ghánai fiatallal váltott néhány mondatot Alberto Bagnai közgazdász, politikus és publicista a közelmúltban, és azt megosztotta a blogján. Majd azt Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője és az új olasz kormány belügyminisztere is közzétette a facebook oldalán, amely több mint 2,5 millió követővel bír.

Íme a beszélgetés:

“Honnan jöttél? Ghánából. (... a kontinens egyik legstabilabb és virágzóbb gazdasága…) És hogyan érkeztél ide? Beszélsz angolul? Igen, beszélek. Hogyan jöttél ide? Hajóval? Igen, azzal. Honnan, jöttél azzal, Líbiából? Igen, Líbiából. Mikor jöttél? Két éve. És hogyan jutottál el Líbiába? Biztosan nagyon borzalmas volt az út, át kellett kelned a sivatagon. Elvesztettem három barátomat is. Hogyan? A tengeren. Nem tudtam, hogy ilyen borzalmas ez az utazás. Ha mondták volna, soha nem hagytam volna el az országomat. Volt ott munkád? Igen, divattervező voltam. De Olaszországban lehetetlen munkát találni. Igen, tudom. A munkanélküliségi ráta Olaszországban a kétszerese az országodéhoz képest. Igen. De ezt hiába mondanám az ottani barátaimnak, nem hinnék el, és akkor is ide jönnének.”

Az Olaszországban közismertségnek örvendő Bagnai a bejegyzésében kitér arra is, hogy szinte mindenki ugyanezt a történetet meséli el neki. Majd felteszi a kérdést, hogy hogyan is jutott el odáig ez az értelmes fiú, hogy azt gondolja, jó dolog így a Szaharán át jönni… Majd finom utalást tesz arra, hogy vannak olyanok, akik a pénzéhség miatt hamis információkat és hazugságokat terjesztenek úgy Olaszországban, mint Ghánában is.

Az egyik bejegyzéshez hozzászóló hasonló dolgot erősített meg Szenegál esetében is egy onnan származó ismerőse révén. Utóbbi még a 2000-es évek elején érkezett hivatalosan Olaszországba, és ennek ellenére brutálisan kihasználták. Napi 10-12 órát dolgoztatták feketén alacsony béréért. Most, amikor időnként hazatér Szenegálba hiába mondja, hogy ne jöjjenek az ottaniaknak, nem hisznek neki. Valamint elmondta azt is, hogy a migránsok beszervezői mind azzal áltatják őket, hogy itt még jobb lesz nekik, mint a hazájukban, pedig ott van bőven munkalehetőség.

A baloldaliak nagyon kemény támadásba lendültek Matteo Salvini, és az egész pártja ellen is, rasszistázzák és fasisztázzák őket nap mint nap, amiért meg akarják állítani az illegális migrációt önmagukat a migránsok nagy jótevőinek és segítőinek feltüntetve. De egyre jobban kiderül róluk, hogy igazából mekkora nagy csalárdok is ők.

A legújabban éppen az egyik nagy olasz humanitárius és migránssegítő NGO, az Emergency alapítója nyilatkozta azt, hogy az új kormánynak nem számítanak az emberi életek, ezért készül is elköltözni Olaszországból. Talán éppen az ő szervezete is aktívan közrejátszott abban, hogy becsapja az afrikaiakat. Így éppen ő az, aki sok értelmetlen emberi halált okozott a Szaharában és a Földközi-tengeren az összes többi illegális migrációt szervező “céggel” egyetemben.

Az már csak külön érthetetlen baloldali logikai manőverezés, hogy a földközi-tengeren meghalt migránsok életéért, miért azt a néhány napja regnáló kormányt hibáztatják, amelyik éppen azért is akarja leállítani azt, hogy ne legyenek ilyen halálesetek. Az előző kormányok idején ez nem igen érdekelte őket, csak az, hogy minél több bevándorlót hozzanak be az NGO-s hajók Európába. De az úgymond baloldaliak logikáját gyakran igen nehéz megfejteni, sőt többnyire lehetetlen is….

Források:

https://multikultifigyelo.blogstar.hu/./pages/multikultifigyelo/contents/blog/53932/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?