Családi tragédiával végződött a marokkói lány integrációja

Fülöp Ida

A saját lányával akart autós merénylettel végezni az észak-afrikai apa, mert az túl olaszosan élt neki.

Március 15-én pénteken az észak-olasz kisvárosban, Livorno Ferrarisban El Moustafa Hayan marokkói bevándorló autóval elütötte a lányát Meryant, mivel az egyedül akart munkát keresni magának apai kíséret nélkül. A lány és az apa között már hosszú ideje feszült volt a viszony, mivel Miriam túl nyugatias életmódot folytatott a marokkói férfi szerint, nem volt hajlandó például soha fejkendőt hordani, ahogy azt az anyja tette.

A képen: fejkendős lány

Meryan, vagy becenevén Miriam 7 éves korában érkezett Olaszországba a családjával. Teljesen jól beintegrálódott a 4300 fős városka életébe. Az érettségi megszerzése után egy mezőgazdasági cégnél dolgozott call center munkatársaként, de a 20 éves lány most egy új állást akart. Az apja azonban utána ment autóval, miután a lánya egyedül indult el ez ügyben a vasútállomásra nélküle, és neki hajtott. Miriam csak a csodával határos módon menekült meg, ami nagy valószínűséggel annak tudható be, hogy évek óta aktív tagja a helyi amatőr kosárlabda csapatnak, így kiváló reflexeinek köszönhetően még időben el tudott ugrani a kocsi elől. Apját viszont börtönbe zárták gyilkossági kísérlet és rossz bánásmód miatt.

A kosárlabdások már régóta tudtak a marokkói lány és az apja közötti konfliktusokról, amely az utóbbi hetekben már fizikai bántalmazásokká fajultak, de senki nem gondolt arra, hogy ilyen megtörténhet. Miriamot védi most a helyi közösség és a csapata, de a családja tönkrement a nagy integrációban.

Ez utóbbi azonban a bevándorláspárti “haladókat” nem igen érdekli, mivel a szerintük Isten, a haza és család fasiszta dolgok. Ezt legújabban az olasz baloldali Demokrata Párt volt szenátornője jelentette ki, amikor számon kérték rajta sokan a botrányos “Isten - haza - család: sz… élet” tábláját, amelyen római feministák idei nőnapi tüntetésén vonult fel.

A képen: Monica Cirinna az Istent, hazát és családot gyalázó táblájával és baloldali olasz politikusokkal

Monica Cirinna habár később magyarázkodásul elmondta, hogy nem akarta megsérteni senki vallási, hazafias és családi érzéseit, de egyben azt is hangsúlyozta, hogy az “Isten, haza és család” a fasiszták szlogenje volt. Így immár nem csupán gyalázkodott, hanem még le is fasisztázta azokat akinek fontosak ezek az ősi emberi értékek, amelyek nélkül élet csak az elvadult genderisták rémvilágában létezik.

A “progresszívek” vad eszmeiségén túl viszont, amely szerint a hagyományos családok szétesése kívánatos valami, Miriam esete sajnos újból tragikus módon mutatta meg, hogy lehetetlen két olyan eltérő kultúrát egymáshoz integrálni, amelyek egyikének a fejkendő viselése isteni kötelező parancs, a másikának meg a szabadság lábbal tiprása.

Ezenkívül még hosszan folytathatnánk azokat az eltérő elképzeléseket, amelyek nem és-és, hanem vagy-vagy viszonyban állnak egymással a két civilizációban, és napról napra több tragikus konfliktust szülnek, habár a bevándorláspártiak megpróbálnak úgy tenni, mintha nem is léteznének. De ezzel azok egyáltalán nem oldódnak meg, és talán nincs is rájuk megoldás.

Források:

http://www.ilgiornale.it/news/politica/marocchino-investe-figlia-ventenne-veste-occidentale-1663964.html

http://www.ansa.it/piemonte/notizie/2019/03/16/ferita-da-padre-perche-vive-allitaliana_d61ff4ad-7820-4d63-8349-ffefc396a525.html

https://tg24.sky.it/torino/2019/03/16/vercelli-investe-figlia-arrestato.html

https://www.corriere.it/cronache/19_marzo_16/squadra-che-puo-salvare-miriam-sei-forte-noi-saremo-tuo-scudo-25742f6e-4831-11e9-9178-69fe8668174c.shtml

http://www.ilgiornale.it/news/politica/cirinn-replica-dio-patria-famiglia-era-slogan-fascista-1659962.html

https://twitter.com/matteosalvinimi/status/1104657253804793856

https://multikultifigyelo.blogstar.hu/./pages/multikultifigyelo/contents/blog/70334/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?