A Vatikán és Ferenc pápa elhatárolódtak a veronai Családok Világkongresszusától


Egyetértenek a lényegével, de a módozatával nem. Verona püspöke is csak ímmel-ámmal vett részt a megnyitóján.

Hatalmas politikai vita előzte meg Olaszországban a XIII. Családok Világkongresszusát, amelyre most hétvégén került sor Veronában. A találkozót erőteljesen támadták nemcsak a baloldali politikusok és szervezetek, de a jobboldali Ligával koalícióban kormányzó 5 Csillag Mozgalom képviselői is. Legfőbb politikai vezetőjük. Luigi Di Maio március közepén egyenesen jobboldali lúzereknek (sfigati di destra) nevezte a résztvevőket, holott jól tudta hogy azon a jobboldali koalíciós partnere több vezető politikusa is fel fog szólalni, többek között Matteo Salvini is.

A képen: egy olasz családbarát NGO szimbóluma

Ebből a politikai vitából nem vonhatta ki magát a Vatikán sem. A természetes család védelme, amely a Családok Világkongresszusának hagyományosan egyik fő témája, a katolikusoknak is fontos, így ők is automatikusan magukra vették Di Maio szavait. Pietro Parolin, a Vatikán bíboros államtitkára is reagált az öt csillagos politikus nyilatkozatára kijelentve, hogy ők nem használnak ilyen szavakat azokra a katolikusokra, akik részt vesznek a konferencián. Ezzel együtt azonban azt is tudatta, hogy a Szentszék egyetért a kongresszus lényegével, de a módozatával nem.

Parolin szavai azonban nem keltettek igazán nagy visszhangot, és csak Ferenc pápa most szombati nyilatkozata után ocsúdott fel az olasz sajtó szélesebb körűen, hogy a Vatikán és az olasz katolikus egyház valójában nem állt be a veronai Családok Világkongresszusa mellé. A pápa a Marokkóba vezető repülő útján mondta el a kíséretében lévő egyik újságíró kérdésére, hogy ő igazából nem is foglalkozott a témával, de hallotta államtitkára szavait, és azokat helyesnek és kiegyensúlyozottnak tartja.

Az Il Giornale jobboldali lap hírportálja egyik vasárnapi írásában úgy fogalmazott az ügyben, hogy Ferenc pápa habár nem akart nyíltan állást foglalni az ügyben, de végül nem tudta elkerülni. Majd arra is felhívta a figyelmet a cikk, hogy valójában nem is vett részt egyetlen előadó sem a kongresszuson sem a Vatikán, sem az olasz Püspöki Konferencia, sem a nagy olasz katolikus szervezetek részéről, pedig kaptak erre felkérést a szervezőktől. A lap megkeresésére több katolikus szervezet is azt válaszolta, hogy túlságosan politikai célzatúnak találták a Családok Világkongresszusát, és ők más formában törődnek a családokkal.

Az Il Libero Qutidiano jobboldali lap pedig arról írt a hírportálja egyik cikkében, hogy Verona püspöke, Giuseppe Zenti azzal támadta a találkozót, hogy nincsen szükség családi tálibokra. A püspök a Repubblica baloldali lapnak adott interjújában beszélt arról, hogy volt olyan a kongresszuson, aki túl messzire ment, és ezzel ártott az ügy lényegének.

De egyben azt is kijelentette a főtisztelendő atya, hogy az abortusz bűntény, és a család természetes módon egy férfiből és egy nőből áll, mivel csak ők képesek gyermeket nemzeni. Újságírók kérdésére megerősítette azt is, hogy a házassághoz önmagában nem elegendő a szeretet. 

Ez utóbbi a “haladók” legfőbb érve a sajátságos elképzeléseik védelmében, vagyis ők azt állítják, hogy a szeretet a család alapja, vagyis ha két férfi, vagy két nő szeretik egymást, és adoptálnak egy gyereket, akit szeretnek, akkor ők már egy család.

Zenti püspök szavai is jól jelzik, hogy valójában teljesen egyértelmű a katolikus egyház állásfoglalása az ügyben, de azt nem merték nyíltan hivatalosan is felvállalni a Családok Világkongresszusa keretében. Habár a ő maga részt vett a megnyitón, de a beszédében külön szabadkozott, hogy ezt nem tudta elkerülni.

A veronasera.it helyi hírportál a nemzeti sajtót megelőzve már március 20-án jelezte Parolin vatikáni államtitkár nyilatkozata után, hogy a katolikus egyház sem támogatja egészében a családok világkongresszusát. Írásukban kitértek arra is, hogy a veronai püspöki kúria is a Vatikánnal összhangban cselekszik, és nem vállalta el az esemény védnökségét, és nem is vett részt a szervezésében.

A veronai Családok Világkongresszusáról az már mindenképpen elmondható, hogy nyílt állásfoglalásra késztetett sokakat, többek között az olasz katolikus egyházat is család kérdése ügyében. Bizonyára hosszú ideig fognak még visszhangozni az olasz politikai életben az öt csillagos Di Maio és Parolin vatikáni államtitkár szavai. Valamint egyre jobban fény fog derülni arra is, hogy mit jelent valójában az, hogy a katolikus egyház egyetért a családok világkongresszusa lényegével, de a módszerével, formájával nem.

Az esemény olasz szervezői, a Family Day NGO és a társzervezetei mindenesetre biztosak benne, hogy Veronából elindul a józan ész és értelem ellenforradalma. Ebben az esetben az ellenforradalom bizonyára a Lgbt és egyéb családra vonatkozó felforgató nézetekkel való ellentétes irányt jelöli.

Források:

http://www.ilgiornale.it/news/politica/maio-offende-i-cattolici-destra-pi-che-altro-sfigati-1662114.html

http://www.ilgiornale.it/news/politica/bene-sostanza-non-metodo-papa-si-smarca-gandolfini-c-1671630.html

https://www.lastampa.it/2019/03/19/vaticaninsider/congresso-famiglie-parolin-daccordo-sulla-sostanza-meno-sulle-modalit-5ptbHRZewRU3tVWEdnQybM/pagina.html

https://www.veronasera.it/attualita/congresso-mondiale-famiglie-vaticato-curia-verona-fn-minacce-albergatori-20-marzo-2019.html

http://www.diocesiverona.it/pls/s2ewdiocesiverona/V3_S2EW_CONSULTAZIONE.mostra_pagina?id_pagina=26229&rifi=guest&rifp=guest

https://www.ilmessaggero.it/vaticano/famiglia_parolin_verona_ultime_notizie-4372165.html

https://www.liberoquotidiano.it/news/italia/13446033/papa-francesco-congresso-famiglie-verona-bene-sostanza-non-metodo-conferma-parole-pietro-parolin.html

1
https://multikultifigyelo.blogstar.hu/./pages/multikultifigyelo/contents/blog/70947/pics/lead_800x600.jpg
5 Csillag Mozgalom,Családok Világkongresszusa,Ferenc pápa,Liugi Di Maio,Vatikán,Verona
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Ernest 2019-04-01 19:51:09
Rohadék idióta jezsuita pápa! +
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?