Sorosék a háborús gazdaságot stabilizálják Líbiában a Néppárttal


Freudi elszólás a Nyílt Társadalom Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány EP-s konferenciája szórólapján.

Április 2-án az Európai Parlamentben közös konferenciát tartottak a líbiai gazdasági helyzetről Soros György és a CDU alapítványa, valamint az Európai Néppárt. Az esemény szórólapján habár szerepel az megfogalmazás is, hogy túllépni a “líbiai háborús gazdaságon”, és az is hogy, “segíteni Líbiát a gazdasága stabilizálásban”, a részletes leírása első mondata mégis a következőképpen hangzik:

“Finding sustainable solutions to stabilise the war economy in Libya requires a holistic approach.”

Vagyis:

“A fenntartható megoldások felkutatása a háborús gazdaság stabilizálására Líbiában  holisztikus megközelítést kíván meg.”

Amint az ismeretes Kalifa Haftar tábornok, aki a kelet líbiai Kireneikát tartja kezében már évek óta, valamint az utóbbi időben az ország dél-nyugati Fezzan régiójában is egyre nagyobb befolyásra tett szert az elmúlt hónapokban, április 4-én átfogó hadműveletet indított meg az Al-Szarradzs kormánya által uralt Tripolitánia elfoglalására. Az olasz sajtóban naponta jelennek meg újabb és újabb elemzések arról, hogy mi is állhat Haftar megmozdulása hátterében a franciák gazdasági térhódítási szándékától egészen a művelet szaudi támogatásáig, de fentiek teljesen új fénybe helyezik az akciót.

Az már eddig is teljesen világos volt, hogy a migrációt szervező és az abból élő szervezeteknek létérdekük a líbiai helyzet újabb destabilizálása. Már hónapok óta vehemensen támadják az olasz migrációpártiak az új olasz kormányt amiatt, hogy a líbiai parti őrséggel vitetik vissza a gumicsónakon Európába elindult migránsokat, és nem engedik azt, hogy az NGO-s hajók szabadon Olaszországba vigyék őket.

Mivel egy éven át sikertelenül próbálták jogi úton érvényt szerezni az akaratuknak, így már várható volt, hogy valami újabb dologgal próbálkoznak majd Sorosék. De az hogy idáig fajultak a dolgok mégiscsak elképesztő, bár egyáltalán nem meglepő.

A bevándorláspártiak egyik fő érve az olasz kormány ellen az volt, hogy Líbia nem biztonságos hely, így nem lehet oda vissza vinni afrikai és dél-ázsiai bevándorlókat. Az utóbbi években azonban alig voltak harcok az észak-afrikai országban, és azok is csak kisebb területeket érintettek, így az NGO-k érvelésének nem igen volt alapja, egészen mostanáig.

Most már valóban nem biztonságos hely Líbia, sikerült egy komoly lépést tenni az ország “háborús gazdasága stabilizálása” irányába. Ennek egyik eleme az is, hogy a lakosság egyik fő megélhetési forrása a 2011-es polgárháború kitörése óta az embercsempészet, amely nélkül az európai migrációs biznisz teljesen elhalna.

A képen: Emma Bonino Soros Györggyel

Soros olaszországi “papnője” Emma Bonino, + Európa Párt már el is kezdte mondogatni, hogy az utóbbi napok harcai után Matteo Salvini, belügyminiszter már semmiképpen nem mondhatja azt, hogy Líbiai biztonságos ország. A + Európa párt célja az Európai Egyesült Államok megteremtése, amelyhez minél több bevándorlóra van szükségük, akik könnyebben magukévá teszik a ún. páneurópai identitást, mint az őslakosok. Soros Györgytől nem régen kaptak nagy pénzügyi támogatást a választási kampányukhoz. Emma Bonino pedig, aki évtizedek óta aktív az olasz politikai életben radikális baloldaliként, a Nyílt Társadalom Alapítvány nemzetközi igazgató tanácsának is a tagja.

Természetesen nem ő az egyetlen az olasz közéletben, aki arról beszél. Többek között a Mediterranea Saving Humans, az az olasz NGO is, amelynek legutóbb a hajója még a pénzügyőrség felszólítására sem állt meg, hanem önkényesen belépett Lampedusa kikötőjébe a migránsokkal, napok óta a líbiai helyzetről ír a közösségi oldalain. Naponta több bejegyzésben mondja el, hogy most már aztán Líbia tényleg nem biztonságos hely, így minél hamarabb vissza kell menniük a tengerre, és behozni mindazokat Európába, akik onnan elmenekülnek. Továbbá humanitárius folyosók megnyitását is sürgetik.

Eddig is lehetett sejteni, hogy Soros & társai is komoly befolyással lehettek a líbiai polgárháború kiújulására, és az április 2-ai EP-s konferencia nyilvánvalóan tanúsítja azt, hogy nagyon aktívan foglalkoznak az üggyel. A freudi elszólásuk pedig rámutat arra, hogy melyek is a valós rejtett szándékaik és terveik a kötelező mézes-mázos jóságoskodó szavaik mögött.

A valódi események az előbbivel vannak összhangban, Líbiában újból harcok dúlnak sok éves szünet után, amely sokkal inkább az ország háborús gazdasága stabilizációját mutatja, semhogy annak a túlhaladását. De lehet, hogy ez csupán Sorosék szerint az út az általuk kívánatos líbiai gazdasági reformokhoz, habár ez nem igazán morális, de ez őket nem igen érdekli. 

A nyílt társadalom megteremtésének “nagy mestere” már régen megmondta, hogy sok áldozattal fog járni, de végül létrejön a szerinte “igaz boldogság társadalma”, azaz a sorosi nyílt társadalom…

Források:

https://www.origo.hu/nagyvilag/20190408-itt-a-kapcsolat-az-europai-neppart-es-soros-kozott.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Konrad-Adenauer-Stiftung

http://www.occhidellaguerra.it/haftar-avanza-tripoli-libia/

https://video.repubblica.it/mondo/libia-bonino-checche-ne-dica-salvini-non-e-un-posto-sicuro-temo-per-tunisia-e-algeria/331564/332162

https://twitter.com/RescueMed/status/1115257323545604097

https://twitter.com/RescueMed/status/1115253957083967488

https://haereticus.blogstar.hu/2017/06/22/soros-gyorgy-mein-kampfja-egy-karakter-ongyilkossag-bemutatasa/39564/

http://blog.ilgiornale.it/rossi/2017/02/02/lo-schema-soros-e-limmigrazione-indotta/

https://gefira.org/en/2018/02/25/how-george-soros-is-meddling-in-the-italian-elections/

2
https://multikultifigyelo.blogstar.hu/./pages/multikultifigyelo/contents/blog/71241/pics/lead_800x600.jpg
Emma Bonino,Európai Néppárt,gazdasági reformok,háborús gazdaság,Líbia,Nyitott Társadalom Alapítvány,Soros György
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Grimmbusz válasza: Ernest bejegyzésére 2019-04-10 09:36:29
Az nem lenne megoldás. Őt csak előtérbe nyomta a háttérhatalom, mert lebukott. Lesz majd, aki helyette fogja játszani ugyanezeket a sakkjátszmákat, csak róla majd megint nem tudjuk egy ideig, kicsoda. Magyarul ők lesznek lépéselőnyben.
Válaszolok
Ernest 2019-04-09 19:15:04
Mikor döglik már meg ez a barom Swarcz!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?