Fülöp Ida
2019.06.29.

A német no borders NGO hajója könyörtelenül ráhajtott az útját álló olasz katonai kishajóra miközben a Renzi-kormány két minisztere is a fedélzetén volt.

A Sea Watch német hajó kapitánya, Carola Rackete ma éjjel engedély nélkül belépett Lampedusa kikötőjébe, hogy partra tegye a még a hajó fedélzetén maradt 40 migránst, akiket június 12-én vettek fel a líbiai partoknál egy teljesen jól működő motorcsónakból 3 órára kikapcsolt helyzetjelzővel.

Az  olasz kormány már 15-én befogadott a hajóról 10 bevándorlót, terhes nőket a kísérőikkel, betegeket és gyerekeket. Valamint tegnapelőtt is egy újabb férfit, aki beteg lett, a kiskorú testvérével. Ezzel teljes mértékben eleget tettek az Emberi Jogok Európai Bírósága előírásának, amely azt határozta a hajó ügyében, hogy az olasz kormánynak nem kell befogadnia a rajta lévő szubszaharai bevándorlókat , csupán gondoskodni az érzékeny állapotban lévőkről.

Ennek ellenére a civil hajó kapitánya szükségállapotra hivatkozva tört be az éj leple alatt az olasz sziget kikötőjébe, miközben két nappal ezelőtt már az olasz felségvizekre is engedély nélkül lépett be. Már korábban is többször is önhatalmúlag akart kikötni, de ezt eddig meg tudta akadályozni az olasz pénzügyőrség, amely katonai szervezet Olaszországban. Most azonban Rackete ráment a civil hajóval olasz katonai kishajóra a kikötési manőverezése során, beszorítva azt a 600 tonnás Sea Watch 3 és móló közé.

A képen:  a Sea Watch 3 az olasz pénzügyőrség beszorított hajójával

Az olasz pénzügyőrség kishajón lévő munkatársai arról számoltak be, hogy életveszélyben voltak. Továbbá a 31 éves német kapitánylány ezen tette még az egyébként igen baloldali agrigentói főügyésznél is kiverte a biztosítékot, aki pedig eddig minden lehető jogi eszközzel segítette eddig a földközi-tengeri bevándorló beszállító NGO-k tevékenységét. Luigo Patronaggio ezúttal azonban azt nyilatkozta az ügyről, hogy semmilyen humanitárius indok nem igazolhatja azok az egyenruhások elleni erőszakot, akik a tengeren mindenki biztonságáért dolgoznak.

A német lányt egyébként már tegnap feljelentette a pénzügyőrség, amiért nem állt meg a felszólításukra, és olasz vizekre lépett. Ma délelőtt lett volna ez ügyben a meghallgatása embercsempészet és katonai hajó parancsának a megtagadása miatt az agrigentói La Valle ügyész részéről Lampedusa szigetén. 

A képen:  a Sea Watch német kaptánya, Carola Rackete

Minden bizonnyal ez előbbieket még Patronaggio jóvoltából, aki nyíltan migrációpárti ügyészi-bírói szervezet tagja, minden gond nélkül megúszhatta volna a német anarchista lány azzal, hogy a joggyakorlatban a nemzetközi törvényeket a nemzeti törvények felett állónak tekintik. Így akár még jogosnak is nyilváníthatták volna addigi lépéseit. Most azonban a korábban jégtörő hajón kapitánykodó Rackete az előbbi vádpontokon túl még továbbiakat is beszerzett magának, többek között hajószerencsétlenség okozásának kísérletét, továbbá azonnal le is tartóztatták. Jelenleg házi őrizetben van, és a bíróság fog arról dönteni, hogy elrendelik-e az előzetes letartóztatását.

A baloldali politikusok, civilek és katolikus papok azonban továbbra is hatalmas hősnek tartják az anarchista kapitánylányt. A nagy migránsbarát Zanotelli atya szerint még Nóbel-díjat is érdemelne  Rackete ezen tettéért. Az előző két baloldali kormány közlekedési és infrastrukturális minisztere Graziano Delrio, aki maga is hajón volt a kikötés pillanatában, azt nyilatkozta az esettel kapcsolatban, hogy "bizonyos esetekben nem kell betartani a törvényt".

Delrio másik négy baloldali politikus társával két nappal ezelőtt költözött fel a hajóra azzal a szándékkal, hogy végig azon maradnak, amíg a mostani kormány nem engedi partra szállni a migránsokat.

A képen: baloldali olasz politikusok a Sea Watch 3 hajón a kapitányával - jobbra Delrio és Orfini előző olasz közlekedési és igazságügyi miniszterek

A Renzi- és Gentiloni kormányok igazságügyi minisztere, Matteo Orfini is szintén a hajón volt, és ő is a Sea Watch erőszakos tette mellé állt. Szerinte a jelenlegi kormány hibás az egészért, amiért 16 napon át nem adtak engedélyt a Sea Watch 3-nak kikötésre a hajón tartva a bevándorlókat.

Orfini ezenkívül azt is újból kifogásolta, hogy Matteo Salvini nem mondott le a parlamenti mentelmi jogáról, és nem állt a bíróság elé egy tavalyi hasonló ügy miatt. Ekkor emberrablással vádolta meg őt Patronaggio ügyész és a cataniai miniszteri bíróság, amiért több napon keresztül egy állami hajón kellett várakoznia az ő döntésből kifolyólag egy másik bevándorló csoportnak. Végül az olasz parlament úgy döntött, hogy Salvini államérdekből járt el, és ezért nem kell őt perbe fogni.

Habár a német kapitánylány azt nyilatkozta, hogy egyedül döntött arról, hogy önhatalmúlag belép az olasz kikötőbe, ez a fentiek fényében nem igen valószínű. Minden bizonnyal az anarchista hajlamain túl ezek a baloldali politikusok is nyomást gyakoroltak rá, valamint félre is vezethették őt a jogi értelmezésükkel. 

Mindazonáltal az olasz ügyészség és bíróság tényleg hozhat olyan döntést, hogy Rackete ártatlan, de ez igen kétséges az EJEB döntése fényében is. Matteo Salvini mindenesetre egyenesen katonai akciónak nevezte a Sea Watch NGO tettét, ami nem maradhat büntetlenül.

Valóban teljesen elképesztő, hogy egy német civil szervezet kapitánya  odáig jusson el, hogy minden engedély nélkül önhatalmúlag betör egy szuverén állam kikötőjébe annak hatósági hajóját is megtámadva. Habár ez utóbbi tettéért Rackete bocsánatot kért, mintha egy ilyen ügyet csak úgy lehetne intézni egy bocsival.

De ezeknél a szélsőbalos anarchista civileknél ez már csak így megy. Teljesen törvények felett állóknak érzik magukat, és ebben a baloldali sajtó, baloldali vezető politikusok, nemzetközi szervezetek és migrációpárti egyházi vezetők is aktívan támogatják őket. 

Az eset mindenesetre jól jelzi, hogy  a csata tovább folytatódik a bevándorláspárti globalista erők és a biztonságos és nyugodt életre vágyó európaiak között, mind politikai, mind jogi szinten. Sőt előbbiek immár nyíltan az erőszak pályájára léptek Rackete kapitányuk fenti húzásával, aki talán még maga sem fogja fel, hogy a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás végül olyan káoszt hoz Európába, aminek ő maga is áldozatul eshet, mivel annak negatív közbiztonsági hatásaitól csak a nagyon vastag falak között élő elit maradhat védett, vagy még ők sem. 

Források:

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/sea-watch-i-5-minuti-terrore-gdf-bestione-dacciaio-su-noi-1718510.html

https://www.fanpage.it/live/la-sea-watch-3-e-entrata-in-acque-italiane-la-capitana-so-cosa-rischio-ma-non-ho-scelta/

http://www.ilgiornale.it/news/politica/pure-pd-sperona-gdf-necessit-si-pu-violare-legge-1718551.html

http://www.rainews.it/dl/rainews/media/Graziano-Delrio-Nicola-Fratoianni-Matteo-Orfini-bordo-della-Sea-Watch-3-820c7193-bc71-428d-93cf-7edf0c0bbb0a.html#foto-1

https://www.youtube.com/watch?v=yOsHnKXJ_SY

https://www.cronacasocial.com/sea-watch-3-il-momento-in-cui-la-nave-sperona-la-motovedetta-della-gdf-video/

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/padre-zanotelli-salvini-mi-ricorda-antigone-carola-merita-1718636.html

https://www.open.online/2019/06/25/sea-watch-la-capitana-lancia-la-sfida-al-capitano-forzero-il-blocco/

Fülöp Ida
2019.06.13.

De amikor megkapta, kiakadt, hogy Líbia nem biztonságos ország, és elindult Olaszország felé.

A német NGO-s hajó a napokban újból visszatért a líbiai partokhoz hogy újabb gumicsónakos "önkéntes hajótöröttekre" találjanak a tengeren. Nem is kellett sokáig várniuk, és tegnap délelőtt "véletlenül" 52 migránsra bukkant a Colibri nevű felderítő kisrepülőjü. Így azon nyomban a hajó legénysége jó szokásuk szerint ki is kapcsolta a transzpondert, hogy senki ne tudja merre járnak éppen, és fel is vették a fedélzetre az Európába igyekvő afrikaiakat a líbiai partoktól néhány tíz mérföldnyire.

A képen: A Sea Watch 3 hajó + térkép a migránsok felvétele helyéről (piros jelzés)

Majd délután elkezdett Sea Watch biztonságos kikötőért fohászkodni. A mai napon Tripoli tudatta, hogy náluk kiköthetnek. Az egész olasz sajtó és olvasó közönsége mélyen meglepődött, hogy micsoda fordulat ez, és eddig ilyen még nem volt.

De eme rövidke epizód után újból visszatért minden a már évek óta megszokott kerékvágásba, és  Sea Watch 3 hajó elindult Lampedusa felé, hogy ők bizony Líbiába nem viszik a migránsokat, hiszen éppen onnan menekülnek, és az nem biztonságos kikötő. 

Ezek után újabb meglepő fordulat következett be, Matteo Salvini olasz belügyminiszter tudatta, hogy éppen maga a Sea Watch kérte korábban Líbiától is, hogy oda vihesse a migránsokat. És láss csodát, tényleg maga civil szervezet is közölte az olasz nyelvű twitter oldalán, hogy Líbiához is folyamodott biztonságos kikötőért:

resta in attesa di indicazione di un porto sicuro, con richiesta inviata a LY, Olanda, MTA, ITA."

"A Sae Watch biztonságos kikötő kijelölésére várakozik, miután elküldte a kérését LY, Hollandia, MTA, ITA felé."

A fenti LY akárhogy is vesszük Líbia jelölése, így ezért ajánlotta fel Tripoli, hogy oda mehetnek, ami ha tényleg bajba jutott hajótöröttek kimentéséről lenne szó teljesen jogos is lenne, mivel az csak 38 mérföldre volt a hajó ma délelőtti pozíciójától, míg Lampedusa 125 mérföldnyire.

A hivatkozott twitter bejegyzés írója ugyanebben a posztban még egy másik "freudi elszólást" is elkövetett, mivel nyíltan nem a mentés (salvataggio), hanem az átrakodás/átvétel (trasbordo) szót használta  a migránsok fedélzetre vételére.

A Sea Watch 3 most éppen Lampedusa felé tart, ahol már a jól ismert sorosista Patronaggio ügyész fogadja őket, aki az elmúlt hónapokban már kétszer is eljátszotta azt, hogy embercsempészet ürügyén eljárást indítva lefoglalja a hajót, és leszállítja a migránsokat a belügyminiszter leszállást tiltó utasítását ilyen jogi trükkel felülírva. Majd rövid időn belül megállaptja, hogy semmiféle jogsértés nem történt.

Talán az NGO már ezért sem ügyel egy kicsit sem a szavaira, mivel jól tudják, hogy a játszma immár arról szól, hogy jogi gyakorlattá tegyék a bevándorlók teljesen szabad akadályoktól mentes bejutását Afrikából az EU-ba az ENSZ Globális Migrációs Paktuma szellemében. 

A nemzetállami határokat azonban azért nem lesz ennyire könnyű eltörölni, mivel az ENSZ azért mégsem világkormány, és nem tudja felülírni a nemzeti döntéseket, csak így trükközget a beépített emberei révén. Habár ezt elég sikeresen teszi.

De az olasz nemzeti kormány is résen van, és megteszi az ellenlépéseket azon jogi keretek között, amelyek még a hatáskörében vannak, mivel azokat még nem ruházta át nemzetközi szervezetekre.

Mindenesetre a játszma folytatódik tovább, és Salvini és csapata is mindig újabb jogi lépéseket vet be a nemzeti határok védelmében. Meglátjuk, hogy most mivel próbálják meg kivédeni ezt az újabb támadást "internacionalista".

Forrás:

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/libia-ordina-sbarco-sea-watch-salvini-obbedite-o-ne-1710341.html

https://twitter.com/SeaWatchItaly/status/1138891229326979074

https://voxnews.info/2019/06/12/seawatch-ruba-52-clandestini-salvini-atto-di-pirateria/

https://www.liberoquotidiano.it/news/italia/13472715/matteo-salvini-sea-watch-viminale-via-libera-libia-tripoli-nave-ferma-mediterraneo-lento-movimento-tunisia.html

Ezeket a cikkeket olvastad már?