Maga a német NGO által a közösségi médiában megosztott képek a bevándorlókról a cáfolata.

A sorosista civil szervezet szóvivője, Giorgia Linardi a mai napon újból arról beszélt, hogy a hajójukon líbiai állami táborokban, illetve ahogy ők mondják lágerekben súlyosan bántalmazott bevándorlók várnak arra, hogy végre partra szállhassanak Olaszországban.

Ennek azonban éppen az NGO által a migránsokról a Sea Watch 3 hajójukon készült képek mondanak ellent. Azokon csupa életerős, izmos és jól táplált férfi, nő és gyermek látható. 

A civilek szerint továbbá csakis Lampedusa a legközelebbi biztonságos kikötő a líbiai partoktól néhány tíz mérföldnyire újból kikapcsolt transzponderrel fedélzetükre felvett migránsok számára, akiket egy teljesen jól működő motoros gumicsónakból "mentettek" ki újfent, ahogy már korábban is ismételten.

A képen: A Sea Watch NGO egyik fotója a migránsokról az angol twitter oldalán 

A Sea Watch folyamatosan közli a legújabb híreket a migránsok "szenvedéseiról" az angol, német és angol nyelvű twitter oldalaikon, az olasz kommentelők nagy része azonban már nem hisz nekik. Így sorra jelentek és jelennek meg a bejegyzéseik alatt az ilyen és hasonló hozzászólások:

"Az az asszony azonkívül, hogy igen jó húsban van, még a haja is festett! Nem gondoltam volna, hogy a líbiai lágerekben azonkívül, hogy jó a koszt, még fodrász is van! Hiába, már a lágerek sem olyanok, mint egykor voltak... Nos, hazudnak, miközben jól tudják, hogy azt teszik... vagy hülyének néznek minket!"

(A Sea Watch egy olyan fekete afrikai nő fotójával is akarja bizonyítani a bevándorlók líbiai sanyarú sorsát, aki igencsak nem sovány, és olyan szuperül festett raszta haja van, amelyet bármelyik nagy európai fodrászszalonnak is becsére válna.)

A képen. a raszta hajú afrikai nő és egy másik "éhező és megkínzott" társnője

"És ezek aztán honnan menekülnek??... hülyének néztek minket??... Látszik, hogy jól vannak... és még Bob Marley unokája is velük van..."

(Lásd fent gitáros fiús kép.)

"Egyáltalán nem éheznek, ahogy a mi 6 millió szegényünk igen."

"Alultápláltak, szenvedéstől megkínzottak... De kit is akartok ti hülyére venni. Az igazi mártírok azok, akik otthon maradtak  a hazájukat megvédeni, és akik tényleg éhezéstől szenvednek."

"Érkezőben az olcsó munkaerő a földekre... és az utcákra, embercsempészek vagytok."

"Itt vannak az újabb tagok a maffiának."

"Nagy kétségbeesést látok! A túl sok kiló miatt! Kétségbeesettek a ruhapróba miatt?!" 

"Ha ez az úgynevezett líbiai táborok eredménye, a nőt is beleértve, azt kell mondanom, hogy jobban vannak nálam, aki reggeltő estig rohanok."

"Mennyi hazugságot hordtok még össze?."

"Amikor végre rács mögé kerültök, ünnepelni fogok".

"De ki az, aki még elhisz egy szót is abból, amit mondtok?"

"Nekem azt mesélte a nagyapám, hogy a szamarak repülnek."

"Azt mondja, hogy azok a kikötővárosok, ahova az európaik nyaralni járnak, nem biztonságosak. Tényleg, szeretünk háborús helyekre járni üdülni."

"Tengeri banditák, vörös fasiszták."

"Bűnöző csoport vagytok. A legközelebbi biztonságos kikötő Tunézia, de ha nem hozzátok Olaszországba hozzátok a "rakományt" a szponzorotok nem elégedett."

A fentiek alapján a Sea Watch propaganda hadjárata a közösségi médiában nem mondható túl sikeresnek. Ami jó hír abból a szempontból, hogy szemmel láthatóan nem senki nem kínozta meg a migránsokat, és még csak állami lágerekben sem voltak.

Ez teljesen ellentétes is lenne az embercsempészek logikájával, akik a saját telephelyeiken tartják a fekete afrikaiakat a csónakokra rakásukig. Egyszerűen csak gazdasági bevándorlókról van szó, akik abban bíznak, hogy Európában nagyobb gazdagságra tudnak szert tenni, mint Elefántcsontparton, Nigériában, és így tovább.

A tengeren "stand by" módban kikötésre várakozó Sea Watch 3 sorsa még továbbra is kétséges, mivel Matteo Salvini nem engedi be továbbra sem a hajót Olaszországba biztonsági okok miatt. Egyes német városok azonban akár buszokkal is értük mennének.

Továbbá most is úgy dönthet a sorosista ügyész, Liugi Patronaggio, mint korábban is már kétszer, hogy áleljárássál leszállítja a migránsokat a hajóról lefoglalva a hajót embercsempészet miatt, hogy aztán rövid idő belül újból útjára engedje.

A frissen elfogadott újabb biztonsági rendelet miatt azonban most már nehezebb dolga van, mert a szerint nem nekik, hanem a maffiaellenes speciális ügyészségnek kell lefolytatnia a nyomozást. Ez utóbbi pedig egészen más nyomozati eredményre juthat mint a nyíltan baloldali meggyőződésű és migrációpárti agrigentói vezetői ügyész.

Forrás:

https://twitter.com/seawatch_intl/status/1139571036725370880

https://twitter.com/SeaWatchItaly/status/1139800199658901504

https://twitter.com/SeaWatchItaly/status/1139479558787338240

https://www.repubblica.it/cronaca/2019/06/15/news/migranti_sea_watch_noi_non_riporteremo_nessuno_in_libia_-228815750/?ref=RHPPLF-BH-I0-C8-P4-S1.8-T1

http://www.ilgiornale.it/news/politica/nave-ferma-16-miglia-lampedusa-ora-pronta-nuovo-braccio-1711287.html

https://voxnews.info/2019/06/14/crociera-a-bordo-della-sea-watch-come-se-la-spassano-foto/

 

 

 

Fülöp Ida
2019.06.13.

De amikor megkapta, kiakadt, hogy Líbia nem biztonságos ország, és elindult Olaszország felé.

A német NGO-s hajó a napokban újból visszatért a líbiai partokhoz hogy újabb gumicsónakos "önkéntes hajótöröttekre" találjanak a tengeren. Nem is kellett sokáig várniuk, és tegnap délelőtt "véletlenül" 52 migránsra bukkant a Colibri nevű felderítő kisrepülőjü. Így azon nyomban a hajó legénysége jó szokásuk szerint ki is kapcsolta a transzpondert, hogy senki ne tudja merre járnak éppen, és fel is vették a fedélzetre az Európába igyekvő afrikaiakat a líbiai partoktól néhány tíz mérföldnyire.

A képen: A Sea Watch 3 hajó + térkép a migránsok felvétele helyéről (piros jelzés)

Majd délután elkezdett Sea Watch biztonságos kikötőért fohászkodni. A mai napon Tripoli tudatta, hogy náluk kiköthetnek. Az egész olasz sajtó és olvasó közönsége mélyen meglepődött, hogy micsoda fordulat ez, és eddig ilyen még nem volt.

De eme rövidke epizód után újból visszatért minden a már évek óta megszokott kerékvágásba, és  Sea Watch 3 hajó elindult Lampedusa felé, hogy ők bizony Líbiába nem viszik a migránsokat, hiszen éppen onnan menekülnek, és az nem biztonságos kikötő. 

Ezek után újabb meglepő fordulat következett be, Matteo Salvini olasz belügyminiszter tudatta, hogy éppen maga a Sea Watch kérte korábban Líbiától is, hogy oda vihesse a migránsokat. És láss csodát, tényleg maga civil szervezet is közölte az olasz nyelvű twitter oldalán, hogy Líbiához is folyamodott biztonságos kikötőért:

resta in attesa di indicazione di un porto sicuro, con richiesta inviata a LY, Olanda, MTA, ITA."

"A Sae Watch biztonságos kikötő kijelölésére várakozik, miután elküldte a kérését LY, Hollandia, MTA, ITA felé."

A fenti LY akárhogy is vesszük Líbia jelölése, így ezért ajánlotta fel Tripoli, hogy oda mehetnek, ami ha tényleg bajba jutott hajótöröttek kimentéséről lenne szó teljesen jogos is lenne, mivel az csak 38 mérföldre volt a hajó ma délelőtti pozíciójától, míg Lampedusa 125 mérföldnyire.

A hivatkozott twitter bejegyzés írója ugyanebben a posztban még egy másik "freudi elszólást" is elkövetett, mivel nyíltan nem a mentés (salvataggio), hanem az átrakodás/átvétel (trasbordo) szót használta  a migránsok fedélzetre vételére.

A Sea Watch 3 most éppen Lampedusa felé tart, ahol már a jól ismert sorosista Patronaggio ügyész fogadja őket, aki az elmúlt hónapokban már kétszer is eljátszotta azt, hogy embercsempészet ürügyén eljárást indítva lefoglalja a hajót, és leszállítja a migránsokat a belügyminiszter leszállást tiltó utasítását ilyen jogi trükkel felülírva. Majd rövid időn belül megállaptja, hogy semmiféle jogsértés nem történt.

Talán az NGO már ezért sem ügyel egy kicsit sem a szavaira, mivel jól tudják, hogy a játszma immár arról szól, hogy jogi gyakorlattá tegyék a bevándorlók teljesen szabad akadályoktól mentes bejutását Afrikából az EU-ba az ENSZ Globális Migrációs Paktuma szellemében. 

A nemzetállami határokat azonban azért nem lesz ennyire könnyű eltörölni, mivel az ENSZ azért mégsem világkormány, és nem tudja felülírni a nemzeti döntéseket, csak így trükközget a beépített emberei révén. Habár ezt elég sikeresen teszi.

De az olasz nemzeti kormány is résen van, és megteszi az ellenlépéseket azon jogi keretek között, amelyek még a hatáskörében vannak, mivel azokat még nem ruházta át nemzetközi szervezetekre.

Mindenesetre a játszma folytatódik tovább, és Salvini és csapata is mindig újabb jogi lépéseket vet be a nemzeti határok védelmében. Meglátjuk, hogy most mivel próbálják meg kivédeni ezt az újabb támadást "internacionalista".

Forrás:

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/libia-ordina-sbarco-sea-watch-salvini-obbedite-o-ne-1710341.html

https://twitter.com/SeaWatchItaly/status/1138891229326979074

https://voxnews.info/2019/06/12/seawatch-ruba-52-clandestini-salvini-atto-di-pirateria/

https://www.liberoquotidiano.it/news/italia/13472715/matteo-salvini-sea-watch-viminale-via-libera-libia-tripoli-nave-ferma-mediterraneo-lento-movimento-tunisia.html

A Sea-Watch NGO mentőajóként hirdeti magát, holott jachtként van regisztrálva, és csak 22 utas lehet a fedélzetén.

A Soros György által is finanszírozott civil hajó tegnap délelőtt nagy örömmel tudatta a közösségi oldalain, hogy végre partra szállhattak Catania kikötőjében a Líbiai partoknál jan. 19-én fedélzetére vett “vendégei”. Az ünneplésük azonban hamarosan véget ért, mivel amint elhagyták a hajót az bevándorlók, megszállták azt az olasz rendőrség és pénzügyőrség emberei.

A tegnap esti órákban már arról számolt be az NGO a twitter oldalán, hogy az olasz hatóságok nem engedélyezték számukra a legénység cseréjét, és éjszakára még mindenképpen a kikötőben kell maradniuk a vizsgálatok miatt. A mai napon pedig az olasz parti őrség meg is tiltotta a hajónak a kikötő elhagyását, mivel olyan szabálytalanságokat találtak az esetében, ami miatt az nem biztonságos és nem felel meg a tengeri környezet védelme szempontjából, és amíg az észlelt hiányosságokat nem orvosolják, nem kelhet útra.

A képen: a Sea-Watch hajója és törzskönyve részlete

Majd a nap folyamán Danino Toninell, olasz közlekedési és infrastrukturális azt is tudatta, hogy a Sea-Watch hajója jachtként van regisztrálva a holland tengeri hatóságnál, így nem végezhet mentő tevékenységet. A Sea-Watch szerint ez csupán politikai támadás ellene, és nincsen semmi egyéb alapja a tiltásnak. Ez utóbbi annál is inkább különös, mivel a civil hajó kapitánya néhány napja még maga közölte, hogy azonnal engednie kell az olasz kormánynak a migránsok partra szállását biztonsági okokból, mert csak 22 utas tartózkodhat a fedélzetén, és a legénységgel együtt akkor 69-en voltak rajta. A hajó igazából jóval nagyobb, mint egy jacht, csak kereső és mentő hajóként minden bizonnyal sokkal nehezebb lett volna regisztráltatnia magát.

A Soros-hálózat emberei újból bebizonyították, hogy náluk a tények és az igazság egyáltalán semmit nem számítanak, egyik nap lazán mondanak egy dolgot és másnap pedig az ellenkezőjét éppen a szerint, ahogy az érdekük és céljaik megkívánják.

Rendszerint azt is tagadják a migrációt segítő civilek, hogy Soros Györgyhöz egyáltalán bármi közük is lenne, de aztán mindig minden akciójuk mögött megjelenik a Nyílt Társadalom Alapítvány értelmi szerzőként és finanszírozóként más bevándoroltatásban érdekelt erőkkel egyetemben. Az Il Giornale lap már 2017-ben felfedte, hogy a Sea-Watch NGO finanszírozói sorában ott van a “filantróp” alapítványa is.

Legújabban pedig a Sea-Watch hajóval szoros szövetséget vállalva egy olyan NGO jelentette fel az Matteo Salvini belügyminisztert a szirakúzai ügyészségen, amelyik nagy betűkkel hirdeti a honlapján azt, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatja. A sorosista “Lasciatecientrare” (Engedjetek minket be) szervezet azzal vádolja Salvinit, hogy túszul ejtette a bevándorlókat a civil hajón azzal, hogy nem engedte őket azonnal partra szállni, megsértve ezzel az emberi jogokat, a nemzetközi szerződéseket és az olasz alkotmányt.

De Salvini és az olasz kormány minden más ellenőrizetlen és korlátlan migrációt korlátozó lépése elleni jogi támadásban is aktívan részt vesznek Soros olaszországi szervezetei. Agrigento ügyésze, aki a nyáron jelentette fel az olasz belügyminisztert hasonló okok miatt, mint most a “Engedjetek be minket” szervezet, a napokban éppen az olasz parti őrség ellen indított eljárást, mert szerinte ők tehetnek arról, hogy január 18-án egy "hajótörés" a migránsok halálával végződött a Líbiai SAR zónában.

Luigi Patronaggi ügyész a vádját arra alapozza, hogy annak kell kimentenie a bevándorlókat, aki először tudomást szerez arról, hogy bajba jutottak a tengeren, és 18-án ez az olasz parti őrség volt. De valójában a migránsok soha sem a líbiai hatóságoknak jeleznek, hanem mindig csak az olasz mentési központot értesítik az Alarm Phone őket segítő telefonos szolgálaton keresztül, hogy már úton vannak a csónakjaikkal. Nekik ez már maga a hajótörés, ami abból a szempontból igaz is, hogy gumicsónakon nem lehet eljutni Líbiából Olaszországba biztonságosan, sőt valószínűleg egyáltalán nem.

A szóba forgó agrigentói ügyész annak a Magistratura Democratica ügyészi és bírói civil szervezetnek a tagja, amely a Nyílt Társadalom Alapítvány által létrehozott migrációt elősegítő olaszországi ASGI jogász NGO-val ad ki közös kiadványt. De a Magistratura Democratica szélső balos bírói szervezethez tartoznak azok a bírók is, akik tovább vitték Patronaggio feljelentését a cataniai miniszteri bíróság tagjaiként, annak ellenére hogy a város ügyészsége annak az archiválását ajánlotta, mivel az szerintük politikai és nem jogi ügy.

Forrás:

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/procura-smentisce-sea-watch-i-minori-non-abbandonati-c-1634842.html

http://www.occhidellaguerra.it/soros-nega-ma-sponsorizza-limmigrazione/

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/guardia-costiera-blocca-sea-watch-non-conforme-navigare-1637583.html

https://www.liberoquotidiano.it/news/italia/13425518/sea-watch-registrata-come-pleasure-yacht-danilo-toninelli-procura-catania.html

https://www.repubblica.it/cronaca/2019/02/01/news/sea_watch_irregolarita_-217992509/?ref=RHPPLF-BH-I0-C4-P3-S1.4-T1

https://twitter.com/SeaWatchItaly/status/1091042496665272321

https://www.lasciatecientrare.it/lasciatecientrare-un-esposto-contro-il-ministro-dellinterno-salvini/

http://www.ilgiornale.it/news/cronache/naufragio-18-gennaio-procura-roma-indaga-sulla-guardia-1637015.html

Luigi Patronaggio annak az olasz “Demokratikus Jogszolgálatás” szakmai “civil” szervezetnek a tagja, amely Soros György egyik olaszországi jogász NGO-jával együtt ad ki közös migrációs folyóiratot.

Augusztus 16-án újabb 170-es fős Líbiából indult migránscsónak érkezéséről adott hírt Matteo Salvini belügyminiszter a facebook oldalán. Bár a csónak ekkor még csak máltai vizeken járt, máris tudatta, hogy nem engedi be őket Olaszországba. A trükkös migrációs beszállító gépezet azonban felülír minden józan szándékot, így a csónak a máltai vizeken még tartotta magát, azonban valahogy véletlenül éppen az olasz vizektől néhány mérföldre süllyedni kezdett. Így az olasz parti őrség a kimentésükre sietett a Diciotti hajójával.

Salvini azonban közölte, hogy nem engedi a migránsokat partra szállni, amíg nem biztosítja az EU, hogy átveszi őket Olaszországtól a tagországokban szétosztva őket. Napokig vesztegelt a hajó előbb a nyílt tengeren Pozzallo kikötője közelében, majd Danilo Toninelli öt csillagos közlekedési miniszter a rossz idő miatt beengedte őket Catania kikötőjébe, de a belügyminiszter továbbra sem engedte le a hajóról a bevándorlókat, mivel még nem született döntés az EU-s szétosztásukról.

Az olasz baloldali értelmiség, civil szervezetek  és politikusok rögtön a bevándorlók mellé álltak. Többek között az olasz baloldal egyik fő megmondóembere, Roberto Saviano író egy facebook bejegyzésében augusztus 21-én írt egyenesen arról, hogy szerinte Salvini törvénytelenül tartja fogva a migránsokat a hajón, és Catania ügyészéhez fordult, hogy emiatt indítson eljárást ellene. Akkor ez még csupán írói fantáziának tűnt, és nem is reagált rá a helyi ügyészség.

Saviano megszólalása után egy nappal, 22-én  szerdán azonban váratlanul szemlét tartott a Diciotti hajón Agrigento ügyésze, aki végül különös módon osztotta a baloldali író meglátását, és kijelentette, hogy nyomozást indít az olasz belügyminiszter ellen a bevándorlók törvénytelen fogvatartása, túszul ejtése és hivatali hatásköre túllépése miatt. Villámgyorsan bele is kezdett a “nagyon veszélyes” és “bonyolult” nyomozásba, és szombaton már ki hallgatta az olasz Belügyminisztérium néhány hivatalnokát a római ügyészség irodáiban, akik láss csodát meg is erősítették azt, amit mindenki tudott a sajtóból, hogy maga Matteo Salvini belügyminiszter adott utasítást arra, hogy nem szállhatnak le a migránsok az olasz parti őrség hajójáról. Így  a nyomozásból feljelentés lett.

A képen: Agrigento ügyésze a Diciotti hajón

Mivel Catania kikötőjében olyan szervezetek tartottak tüntetést a migránsok mellett, mint pl. az "Antirasszista Hálózat", meg maga Emma Bonino, a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatósági tanácsának olasz tagja is perrel fenyegette Salvinit, ezért felmerült a gyanú, hogy talán maga ez az agrigento-i ügyész is a Soros-hálózat embere. Ezek után elég is volt csupán 10-20 perces internetes kutatás, hogy megbízhatóan bizonyítható legyen az olasz belügyminiszert feljelentő Liuigi Patronaggio kapcsolata Sorosékkal.

Az ügyész, akinek törvényi feladata lenne a politikai részrehajlástól való mentesség különös módon egy szélsőbalosként közismert jogi szakmai szervezet, a “Demokratikus Jogszolgáltatás” (Magistratura Democratica) szervezet tagja, akik képviselői szintén tüntettek a migránsok mellett Catania kikötőjében. Így máris csorbát szenved az ügyész függetlensége. De még ezentúl is a “Demokratikus Jogszolgáltatás” szervezetről kiderült az is, hogy azzal az ASGI elnevezésű NGO-val működik közre egy migrációt támogató jogi folyóirat kiadásában, amelyiket maga Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa hozta létre Olaszországban.

Ezek után már érthető, hogy miután sem az igazán illetékes Catania és Palermo ügyészsége sem indított nyomozást a baloldali író felhívására, az miért is talált igen gyors meghallgatásra Luigi Patronaggio “független” ügyésznél, aki egyébként nyíltan migrációpárti szervezet tagja.   

Maga az eljárás elindítása is csupán politikai célt szolgálhatott, mivel Matteo Salvini belügyminiszter perelhetőségéről az olasz szenátusnak kell döntenie abszolút többséggel. Ez azonban szinte biztosan nincs meg. Továbbá maga a felvetés jogilag is kétséges, és biztosan nem véletlen, hogy a palermói ügyészség is csupán embercsempészet miatt indított eljárást a szóban forgó hajó ügyében.

A törvénytelen emberkereskedelem kérdése azonban Agrigento ügyészét egyáltalán nem érdekelte, ami a nyílt társadalom egy bajnokától végül is teljesen érthető. Számára az embercsempésznek valójában egy államhatárokat megszüntető hősnek kell lennie.

De a teljesen “független” Patronaggio ügyész eme tette politikai szempontból is igen rossz húzásnak bizonyult, és csak növelte Matteo Salvini támogatottságát a közvélemény kutatások,  mivel az olaszoknak már teljesen tele a hócipőjük az illegális migránsokkal és az őket segítő “vörös” bírókkal és ügyészekkel is.

A hajóról végül a belügyminiszter azért engedte leszállni a migránsokat, mert Albánia és Írország bevállalt belőlük huszat-huszat, a többieket pedig a befogadást eddig csak az olasz adófizetők kontójára prédikáló Olasz Püspöki Konferencia fogadta be a saját költségére. Továbbá Salvini tudatta, hogy a továbbra sem engedi partra szállni az illegális migránsokat, akármennyi pert is indítanak ellene, mert az ő hivatali feladata az olaszok biztonságának a védelmezése.

Forrás:

http://www.ilgiornale.it/news/politica/matteo-salvini-litalia-ha-gi-accolto-abbastanza-sia-chiaro-1565382.html

http://www.repubblica.it/cronaca/2018/08/21/news/migranti_bloccati_sulla_nave_diciotti_l_attacco_di_saviano_e_sequestro_di_persona_-204613835/

http://www.rainews.it/dl/rainews/articoli/Nave-Diciotti-il-procuratore-di-Agrigento-Luigi-Patronaggio-a-bordo-ho-trovato-una-realta-devastante-0df399e1-969d-4498-872d-5c03e01b082f.html?refresh_ce

https://www.corriere.it/cronache/18_agosto_24/diciotti-procuratore-agrigento-roma-sentire-funzionari-viminale-22f21c12-a7c1-11e8-8398-449c93d620be.shtml

https://tg24.sky.it/politica/2018/08/25/nave-diciotti-salvini-indagato.html

https://www.liberoquotidiano.it/news/politica/13371340/matteo-salvini-emma-bonino-denuncia-corte-europea-diritti-uomo-migranti-diciotti-partito-invasione.html

http://www.magistraturademocratica.it/chi-siamo

https://www.liberoquotidiano.it/news/politica/13371899/sondaggio-demos-matteo-salvini-partito-unico-lega-5-stelle-di-maio-mollato.html

Ezeket a cikkeket olvastad már?